Meglepő eredmény a Kína zenei versenyen a Nanchang-i tanítás után

A Nanchang-i egyetem zenei osztályán három hetes kemény munkát végeztünk. Október elején az egész osztály indult Kína nagy nemzeti zenei versenyén. A 23 hegedűs diáknak (de brácsisták, sőt még egy bőgős is kérte, foglalkozzam velük, segítsek a felkészülésnél) J.S. Bach szóló-szonátáiból, -partitáiból és N. Paganini 24 Capriccio-ból kellett választaniuk. Mindenki valamely más művet keresett a versenyre.

A három hét kemény munkája után én visszarepültem Európába, ők pedig indultak a versenyre.

Nem sokkal később Inge Li-től, az egyetem titkárnőjétől egy meglepő E-Mail-t kaptam, amit itt mellékelek:

Inge Li írta nekem 2013. 10. 17.-én:

Kedves Prof. Szabó,

Köszönet a kedves üdözletért! És üdvözlet Zhangdi-tól is, a tanítványoktól és az itt dolgozóktól is! Mi mindnyájan nagyon hiányoljuk Önt. Örülünk már az Ön legközelebbi Nanchang-i látogatására.

A verseny pontos részleteit ma kaptam meg, itt van az eredmény: Luo Yi kapta az első díjat, Hao Lei és Zhang Chi (megosztva) a második díjat, és Zhang Yin Hua a harmadik díjat nyerte. He Shu Dong a legjobb előadás díját kapta. És még két tanárnő, Wang Xiao Lin (a brácsa-tanárnő) és Liu Xi (nagybőgő) mindketten arany díjat nyertek! Ja, az eredmény valóban jó és mi mindnyájan nagyon boldogok vagyunk!

Köszönet az Ön segítségéért és fáradozásáért!